Ez egy kardinális kérdés. Nem lehet kutyánk, amíg a család minden tagja nem ért vele egyet. Attól függetlenül, hogy ki az úr a háznál, a család minden tagjának joga és kötelessége beleszólni a házi kedvenc kérdésébe. Ha valaki azt mondja, hogy „nincs kígyó, mert halálosan félek tőle, vagy patkányt ide soha, mert nemtetszést vált ki belőlem” akkor a család többi tagjának nincs apelláta. Ha magával a házi kedvenccel vagy az adott fajta házi kedvenccel valakinek komoly félelmei vagy kétségei vannak, akkor sajnos azt ki kell húzni a listáról. Nem várhatjuk el egyik szerettünktől sem, hogy örök rettegésben közlekedjen otthon, vagy ne merjen bemenni egy szobába.

Egyik régi ismerősöm, azért tartott kígyót a szobájában (napközben a terráriumon kívül), hogy az anyját megakadályozza abban, hogy belépjen a szobájába, amíg nincs otthon. Ezt borzalmasnak és tiszteletlenek tartom, minősíthetetlen viselkedésnek. Mit szólt volna, ha az anyja tartott volna olyan állatot, amit ő nem szeretett volna látni a lakásban?!

Számomra az sem elfogadható, hogy valaki megrántja a vállát arra az ötletre, hogy legyen x.y. fajta kedvenc. A „tőlem” nem válasz. Amikor gond, baj lesz vele, vagy hangos lesz és hóviharban kell állatorvoshoz vinni, már biztos nem lesz mindegy. Aki azt mondja, hogy „nekem mindegy”, annak onnantól az én szememben nincs lehetősége bármit szóvá tenni, ami az adott állathoz köthető. Ha mindegy volt, amikor meg kellett volna beszélni és el lehetett volna mondani, hogy milyen problémák miatt félünk, vagy miket nem vagyunk hajlandók elviselni a házban, akkor amikor megtörténik is legyen mindegy. Persze ez csak füstölgés a részemről, mert soha nem tartanék úgy állatot, hogy a család egy tagja nem ért azzal egyet, és nem vállal valamilyen szintű szerepet az állat nevelésében vagy gondozásában. Nincs olyan, hogy a „te kutyád”, onnantól, hogy beköltözött a családi fészekbe, az a család minden tagjának a kutyája. Ettől függetlenül a feladatokat ki kell osztani, és megbeszélni kinek mi a dolga, de senkit nem lehet teljesen kihagyni belőle.

Ez a kérdés nagyon sokat segíthet abban, hogy megfelelő társat találjunk. Persze lehet álmodozni, hogy majd a mi kutyánk meg tanulja használni a WC-t, behozza reggel a papucsot, és az újságot, és bekapcsolja a bekészített kávéfőzőt, magától kiviszi a szemetet, sőt még a mosást is bekészíti és elindítja. Pongo a 101 kiskutyából egyike volt ezen csodakutyáknak, de ilyenkor eszünkbe jut még Lassie, Hachiko, Balto a szánhúzó kutya, vagy az Úton hazafelé három főszereplőjéből a két kutya, Árnyék és Lutri, a wc-t használó Mindenható film főszereplőjének kutyája és még sokan mások. Ezen híres kutyák utánzása, szép terv lehet, lehet is vele próbálkozni, de azért érdemes a valóság talaján maradni és úgy tervezni a jövőt.

Vannak, akik konkrét céllal vásárolnak kutyát, az ő szemük előtt egy elvégezendő feladat lebeg. Legyen az terelés, őrzés, sport vagy kiállítási részvétel vagy tenyésztés. Vannak speciális munkára való, kiképezhető kutyák is. (Rendőröket segítők, lavina után kutatók, vakvezetők stb.) Bármi is a célunk a kutyával minden esetben közöljük azt a menhellyel vagy a tenyésztővel. Ők majd segítenek a kölyök vagy felnőtt kiválasztásában, annak érdekében, hogy minél jobban igazodjon a célkitűzésünkhöz.

Mások azért vásárolnak kutyát a családba, hogy felelősségre tanítsák gyermekeiket. Ez egy nemes célkitűzés, de nagyon mellé lehet fogni, ha nem átfontoltan és helyesen jár el a család. A gyerekek kora, érettsége, elfoglaltságaik, korábbi tapasztalataik mind-mind meghatározzák azt, hogy mikor, milyen kutya érkezhet a családba „gyermeknevelési” céllal vagy egyáltalán érkezhet-e. A kutya megléte önmagában biztosan nem elegendő a kicsik felelősségre tanításához. A gyerekeknek példát kell mutatni, a szülők viselkedését fogják utánozni. Ha a papa, meg a mama magasról t.jik a kutyára, a gyerekek sem lesznek egy fokkal sem különbek a témában. Fontosnak tartok tisztázni egy alap tévhitet. A gyerekek egyedül nem alkalmasak egy házi kedvenc ellátására. Rájuk lehet bízni kisebb-nagyobb feladatokat az állat körül, de minden esetben ellenőrizni kell, hogy a gyerekek ellátták-e a feladatot, és milyen színvonalon tették azt. A csemetéktől függően kell ezeket a teendőket kiválasztani. Fontos szem előtt tartani, hogy nem csak a gyerekre, de a kutyára, sőt a társadalom többi tagjára is veszélyes lehet egy rosszul megítélt feladat. Borzasztó azt nézni, mikor egy gyerkőc, aki szemmel láthatóan nem bír fizikailag (vagy szellemileg) egy adott kutyával, és annak váratlan reakciója esetén nem tudná megfékezni, mégis ő sétáltatja egyedül a kutyát vagy nála van a póráz vége. Nem tudom elképzelni mi játszódik le annak a felelőtlen szülőnek a fejében, aki egy 8 éves gyerekre rábíz egy bernáthegyit, vagy német juhászt, hogy vigye el sétálni. Valószínűleg az esetek többségében nem történik semmi, de ha egyszer a kutya rosszul méri fel a környezetét pl. azt hiszi bántani akarják a gazdáját vagy arra jár egy tüzelő szuka, akkor mi lesz? Ezek a szülők valószínűleg nem látják azokat a rémképeket, mint én, a gyerek-kutya-autó-baleset kombinációról vagy a gyerek-saját kutya-harcias másik kutya találkozásáról. A másik mérlegelendő ebben a témában, az életciklus. A gyerekek általános-, és középiskolába mennek, ahol megsokszorozódnak a különórák, korrepetálások, felkészítők, sport programok, előtérbe kerülnek a haverok, és a szerelem. Ezek mellett vajon lesz-e elég idő a kutyára is? A főiskola, egyetem legtöbbször költözéssel jár, akkor mi lesz a kutyával? Kinél marad, ki gondoskodik róla? Vagy munkába állnak a fiatalok, akár nyáron, akár állandó jelleggel, akkor elfáradva, ingázva, vajon ki viszi el sétálni a kutyát? A többi váratlan eseményről az egész család életében, már ne is beszéljünk, munkahelyváltás, költözés stb.

A kicsik gyakran könyörögnek egy kutyáért, ami az idő múlásával már kevésbé izgalmas és egyre kevésbé akarnak vele foglalkozni. A szülőnek a kutya megvásárlása előtt vállalnia kell, hogy ilyen esetekben bizony neki kell biztosítani a kutya szükségleteit a boldog élethez. És itt messze nem csak egy „lökjünk neki valami kaját, és takarítsunk utána a kertben” a téma. Hanem a napi lemozgatás, szellemi és fizikai elfoglaltság, a család közelsége az, amit mérlegelni kell.

A legtöbben a kedvencként tartást határozzák meg, mint a kutyavásárlás célját. Ennek szinte minden kutya képes megfelelni, persze az igényeik kielégítése mellett. Ezekből a kutyákból a gazdi nem szeretne olimpikont, szépségkirálynőt vagy fedező kant faragni. Ebben az esetben nincsenek extra, különleges elvárások, de itt is vannak szabályok, amiket figyelembe kell venni. Egy munkavonalú fajtatiszta kölyköt nem ajánlatos „csak” kedvencként tartani, legalábbis erősen oda kell figyelni, hogy kellően le legyen kötve a figyelme, le legyen mozgatva. Ilyen célra egy show vonalú kölyök jobban megfelel. Ha gyerekek vannak a családban vagy érkezésük tervben van, akkor oda kell figyelni, hogy milyen kutyust választunk. A kölyökkori szocializáció itt (is) kulcsfontosságú! Minél hamarabb és több, különböző korú gyerekekkel kell a kutyát összeismertetni. Vannak gyerekek mellé kimondottan ajánlott fajták, de rengeteg ellenpélda is van a kevésbé ajánlott fajták közül. A tenyésztővel, menhellyel kell egyeztetni, hogy ajánlják-e az adott fajtát, egyedet kicsik mellé. Ha a tenyésztőnek is vannak gyerekei, akik a kölykök közelében vannak, (tehát a kölyök anyjának is természetes) akkor valószínűleg a kölyök is könnyebben elsajátítja, hogy kell egy gyerekkel bánni. Vannak olyan kutyák akik félnek a gyerekektől ezt tiszteletben kell tartani. Vannak olyan fajták, egyedek, amelyek annyira türelmesek a gyerekekkel, hogy a felnőtt gazdinak kell a kutyát megmenteni a gyerek elől, mert túlzásba viszi annak „nyúzását”, és a kutya nem szól rá. Minden esetben a felnőttnek kell észnél lenni, ha gyerek-kutya kerül össze. Látni kell a jeleket, ha a kutyának elege van a gyerek hangoskodó, gyakran fájdalmas, vagy túl heves játékából. Figyelni kell mikor kell közbeavatkozni, és a gyereknek is meg kell tanítani, hogy mikor, meddig mehet el a kutyával. A minap szembesültem egy olyan videóval, ahol anyuka röhögve kamerázik, hogy a kis totyogós „játszik” a kutyával. A gyerek a videó elején rálépett a kutya farkára, amit a kutya csak a farka elhúzásával és a fejének felemelésével megoldott. Majd a gyerek odabújt, nevetgélt, hangoskodott, gyerekesen paskolgatta a kutyát, aki még ezt is tűrte szótlanul. Én már itt úgy voltam, hogy annyira intenzív, amit a gyerek csinál, hogy nem kellene hagyni. De a gyerek tovább folytatta, és rámászott a nagyobb testű kutyára, és a hátán játszadozott, lovagolt, visított amit a kutya már egy laikus szemét is kiszúróan rosszul tűrt. A videó készítője a felvételt itt abbahagyta, majd elmondása szerint a kutya „odakapott” a gyereknek és mindjárt a családból kidobás, elaltatás merült fel. Tisztázzuk, ha a kutya meg akarta volna harapni, megharapta volna és pont. De nem tette, csak még erősebben figyelmeztette a családot, hogy neki ebből elég volt, csak abba az irányba kapott, senkinek nem esett baja. Leszámítva a hisztérikus sokkot kapott mamit, aki sem a gyerekre nem szólt rá egész felvétel alatt, sem közbe nem avatkozott. Szerintem elképesztő mennyiségű „nyúzást” tolerált így is a kutya. Egyértelműen a „bájosan” vihogó mama hibája volt az egész. A gyerek és a kutya érdekében is ott kell lenni a közös játékoknál, és észnél kell lenni. Az elég, az elég. Meg kell tanítani mindkettőt, a gyereket is, meg a kutyát is a közös játék szabályaira. Tanítani, nevelni, megmutatni, jutalmazni, figyelmeztetni, és ha kell rászólni és büntetni kell mindkettőt, nem csak a kutyát. A sort az elején kezdjük, nem mindjárt a büntetéssel, meg a „kidoblak a házból” felkiáltással.

A felelős döntés mindig a szülők kezében kell, hogy legyen. Ők mondják ki a végszót, a kutyára, mert nekik kell szembenézni azokkal a problémákkal, amik felmerülhetnek, amikre a gyerekek nem gondolnak. Nekik kell ismerni a család anyagi helyzetét, életritmusát, felkészültségét, stabilitását. Ha bekerült egy kutya a családba, onnantól élete végig az a család felelős érte, nem a menhely, nem az utca, hanem az a család, aki egykor elkötelezte magát.

Mindig szerettem azt a mondást, hogy egy éremnek két oldala van. Ez az életben bármire ráhúzható szabály. A felelős állattartás nevében fontosnak tartottam alaposan átfontolni azokat az ellenérveket, amelyek felléphetnek a kutyatartással kapcsolatban, a mi életünkben. Természetesen nincs két egyforma ember, és háztartás sincs, a kutyával kapcsolatos aggályok mindenki számára mást jelentenek, és más a rangsoruk is. Tudni kell, hogy milyen ellenérzést lehet elmulasztani, mely negatív tulajdonságokat lehet elviselni, és mik azok a feltételek, amiből nem szabad és lehet engedni. Mielőtt a párom véleményét kikértem volna a kutyatartással kapcsolatban összeszedtem, hogy nekem milyen félelmeim és kifogásaim vannak ellene:

1. Szabadság feladása és hatalmas felelősség, mert alkalmazkodni tudni kell. Ha kutyánk lesz, az elkövetkező tizenx évig az életem minden eseményét igazítanom kell a kutyához. Nincs órákig tartó csavargás itthonról, mert sétálni kell vinni, nincs felelőtlen hús hagyás a konyhapulton, egy költözésnél is figyelni a kutya igényeit (engedik a házban, jó környék lesz a kutyának stb.). Be fogja határolni az életünket.

2. A piszkos anyagiak. Nem csak az a kérdés, hogy most futná-e a kutya kajájára és oltásaira, hanem a jövőben is mindig legyen annyi a „kutya perselyben”, hogy sürgős műtét esetén eljusson időben az orvoshoz, úgy hogy a család tagjai ezért ne száraz kenyéren éljenek egy hónapig.

3. Az idő. A kutyának szüksége van a figyelmünkre. Tanítani kell, játszani kell vele, sétáltatni kell stb. Az ember többsége időhiányban szenved. Vajon képesek leszünk-e az életünk mindennapját úgy koordinálni, hogy kellő idő maradjon a kutyára is. Az nem kutyatartás ha lökünk neki kaját 2 perc alatt/nap és a kötelező egészségügyi sétát 10 percben/alkalom lebonyolítjuk vele. Most se unatkozunk. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit kell a mostani életünkből kiiktatni vagy csökkenteni annak érdekében, hogy a kutya ideje beleférjen a 24 órába. Valahol azt olvastam, hogy nem munka, háztartás, kutya, szabadidő van, hanem a kutya a szabadidő. Elég lesz ez? Az első kettő muszáj, ezzel nem lehet vitába szállni. Valószínűleg kevesebb olvasás lesz, netezés és minden egyéb szórakoztató tevékenység drasztikus csökkentésére lesz szükség. Menni fog? Na, nem az első fél évben, amikor még cuki és pici hanem akkor is, amikor az öregség miatt kétszer annyi idő lesz eljutni vele a kapuig, mint fiatal korában. A házban van egy család egy nagyon öreg kutyussal. Van, hogy negyed óra alatt haladnak 5-6 métert. De megvárják, míg a kutya a saját tempójában szép lassan elsántikál a célhelyre. Ez a türelem. Ez a kutyatartás, ilyen egy jó gazdi.

4. Az idő(járás). Hányszor volt, hogy egy fagyos téli estén meleg kakaóval a kezemben ültem a meleg szobában, és örültem, hogy nekem nem kell aznap kidugnom az orrom a lakásból. Nyáron, amikor a jeges limonádét kortyolva és fagyit majszolva próbáltam hűsölni és a lehető leggyorsabban hazajutni. Eszembe se jutott, hogy a 40 fokos melegben még egy órát sétáljak, vagy fussak három-négy kört a ház körül.

5. Elég elszánt és határozott vagyok ahhoz, hogy megneveljek egy kutyát?! Remélem. Huu, ez így kevés. Muszáj, hogy sikerüljön. Ha kutyám lesz, muszáj. Az ő érdekében, a mi érdekünkben és a körülöttünk élők kedvéért. Egy neveletlen, harcias, idegbeteg, le nem mozgatott kutya a környékünkön élők életére is hatással van.

6. Készen állok a többi ember reakciójára a kutyát illetően? Gondolok itt a szomszédra, aki habzó szájjal dörömböl, mert kocog a kutya körme a padlón és zavarja. Vagy néhány idős nénire vagy kisgyerekes anyukára, aki már attól sikítani kezd, ha meglát egy kutyát, mert az csak vadállat lehet, én meg csak tehetetlen, semmirekellő gazdi lehetek, aki dísznek fogja a pórázt, és képtelen vagyok megvédeni őt a kutyámtól. Leginkább a félelem és a jólneveltség teljes hiányával rohamozó kutyabarátoktól rettegek. Ez első hangzásra vicces, pedig ez nagyon komoly. Iszonyú lehet ha a gyerekeket nem ismerő vagy nem kedvelő kutya nyakába belevetődik egy gyerek a buszon, a semmiből és tépni, nyúzni kezdi, az anyuka meg bárgyún mosollyal az arcán áll egyhelyben. Ha nem lennék elég gyors, vagy a kutya egy fokkal rosszabbul reagálna erre, mint szerencsés lenne akkor vérző kezek, feljelentések, kutya elaltatás is lehetne a vége. Sajnos sok a hülye ember, és ezzel számolni kell.

7. El tudom-e fogadni, hogy egy kutya anyagi károkkal jár? Főleg kölyökként, de később is lehet néhány baleset. A gazdi szeretetének egyik népszerű kimutatása a kölykök körében a gazdi holmijának (cipő, zokni) miszlikre rágása és tépése. A boldogságtól csóváló kutyafarok bizony ősi ellensége a Herendi porcellának. Az a gyönyörű, hat éves, padlótól a plafonig érő cserepes virág egyik napról a másikra elhalálozik, természetesen saját indái által, mert a kutya még csak a közelében sem járt. :)

8. A családi veszekedések. Mert olyan nincs, hogy soha nem veszik össze egy család a kutya miatt. Aki ezt mondja, az hazudik. Lesz, de remélhetőleg kevés, és csak az elején.

9. Az (egészséges) káosz és kacat gyűjtemény. Egy kutya mellett, a fogason póráz, a konyhában itatótál, a folyosón játékok, a fürdő polcán kutya sampon, a szekrényben szájkosár, oltási könyv (buszra), a hűtőben jutalomfalatok, a nappaliban fekhely kap majd otthon. Persze, ennek rendetlenségnek a mértéke, kutya, gazdi és család függő, de minden kutyás családban valamilyen fokon megtalálható (lesz).

10. A kutyaszőr!! Én már lelki szemeim előtt látom a soha véget nem érő háborút köztem és a kutyaszőr között. Csatákat biztos fogok nyerni, de mire büszkén kihúznám magam, hogy végre vendégképes a nappali, a kutya uralkodói eleganciával beszambázik majd a szoba közepére, és gondoskodik majd a szőr utánpótlásról, egyetlen jól irányzott hátvakarással vagy bunda rázással. És ezután a jelenet után 5 perccel fognak betoppanni az ismerősök, akik bíráló tekintettel végigmérnek majd, hogy milyen a lakás állapota.  Én meg vörös arccal majd egyik elnézést a másik után fogom rebegni. A viccet félretéve, aggódom a kutyaszőr miatt, nálam ez a probléma elől van a listán. De mennyire? Lenyomja a kutyát a kívánságlistáról, vagy egy laza mozdulattal lesöpri a fajták 70%-át? Nekem ezt kell mérlegelnem. Persze összenőhetek a porszívóval, és hordhatok az övemre csatolva bútorkefét, de előbb-utóbb az idő és energia hiányában erősítenem kell a „szőrterhelhetősemet”.

11. Szagok és tócsák. Szájszag, a kutyáknak szájszaga van. Ez biztosan függ a kutya étrendjétől, egészségétől. Jártam már úgy, hogy a kanapé (igen ott fel mehetett a kutya rá) másik oldaláról azt hittem leszédülők a kutya szájszagtól. Én nem tudom mit kapott az a kutya enni, de valami rémes volt. Én nemcsak a szájszag hanem puki, böfi is tud borsot törni a  gazdi és vendégei orra alá, különösen bizonyos fajták esetében. Az ázott kutyaszag az első (erőtlen) kifogások egyike volt a barátom részéről. Hát az sem kellemes ( de nem is mindennapi eset), bizonyára mi sem rózsaillatot árasztunk egy meleg és izzasztó nap után. A tócsák vonatkozik itt a kutya szájából lecsöppenő nyálra és a szobatisztasági balesetekre is. Fajtától, kortól, neveléstől függően ennek mértéke, gyakorisága változó.

12. Hangok. A kutya ugat. (Fura is lenne ha nyávogna.) Ez hozzátartozik. Na nem az órákig tartó, szűnni nem akaró ugatásra, hanem a normális mértékű ugatásra gondolok. Lesz, valaki aki este a sötétben majd mászkál a folyosón. Az elején ezt is meg kell majd szokni. A horkolás is egy érdekes kérdés. Valaki képes egy horkoló ember/állat mellett aludni, valaki nem.

13. A lustálkodás feladása. Szombaton sincs kellemes szunyókálás és visszafordulás a fal felé. Nem-nem. Reggel kelni kell, és sétálni kell, ha a kutyát a kómában véletlenül elfelejteném magammal vinni, akkor kétszer kell sétál(tat)ni. Nincs annyi tespedő filmnéző, olvasó pillanat, mint kutya nélkül.

14. Igéző szemek veszélye. Andris (a vőlegényem) retteg a „boci szemektől”. Képtelen haragudni, nemet mondani arra, ha valaki Azokkal a szemekkel néz rá. A kutya büntetést érdemel, ha lelopja a villámról a falatot, és nem a válasz, ha rosszkor akar játszani vagy sétálni. Nincs ellágyulás, lecukizás, megúszás és kikönyörgés. Ez nem szívtelenség, következetesség erre rá kell hangolni magunkat.

Végül nem bírtam ki és beleírtam a listába a saját ellenérveimen kívül a többit is. Ezeket meg kell fontolni, és eldönteni, hogy ezek kifogások vagy komoly tiltakozások. Beszélnünk és gondolkodunk kell rajta, hogy melyiket hogyan tudnánk áthidalni, megoldani vagy megszokni, és nem tudomást szerezni róla.